Információ:
info@paternity.hu
Munkanapokon munkaidőben egy órán belül választ kap levelére.

Visszavonási jog

A megrendelt vizsgálattól indoklás nélkül elállhat bármelyik résztvevő – a lelet kiadásának pillanatáig. Ezt követően az elállási jog – a lelet kiadásának megtörténte miatt – már nem gyakorolható.

A vizsgálattól való elállás joga: A DNS alapú leszármazási vizsgálat önkéntes jellegű, ezért minden résztvevőnek joga van a vizsgálattól elállni – akkor is, ha már a mintavétel megtörtént, és a vizsgálat elindult. A vizsgálattól való elállásról a megadott központi telefonszámon, vagy a info@paternity.hu e-mail címre írt pár soros levéllel lehet.

Attól függően, hogy a vizsgálat folyamatának melyik szakaszában jelenti be valamelyik résztvevő az elállás szándékát, a visszatérítendő összeg változik. Amennyiben a mintavevő felhasználása, a minták beküldése után történik meg a visszalépés – de a vizsgálat kivitelezését a laboratórium még nem kezdte meg, akkor személyenként bruttó 5 000.- Ft adminisztratív díj levonása után utaljuk vissza a befizetett összeget. Ha a vizsgálat megkezdése után lép vissza valamelyik résztvevő, akkor a vizsgálat díja teljes egészében felhasználásra kerül, ilyenkor nem történik visszautalás. Az elkészült eredményeket a laboratórium megsemmisíti, esetleg a visszalépés későbbi visszavonása esetén sem tudjuk kiadni az eredményt – az ugyan elkészült, de lelet nem készül belőle, és megsemmisítésre kerülnek a vizsgálathoz kapcsolódó mért értékek, adatok, eredmények.

Amennyiben a vizsgálat eredménye elkészült, és az kiküldésre került (bármilyen formában, postán és/vagy e-mailben), akkor a vizsgálattól már nem lehet elállni, mivel az eredményt a laboratórium kiadta, annak visszavonására nincs mód.

A vizsgálattól való elállásról írásban kell nyilatkoznia. Telefonon – a központi számunkat hívva – jelezheti elállási szándékát, azonban 48 órán belül be kell hogy érkezzen írásbeli nyilatkozata is – akár e-mailben az info@paternity.hu címre küldött egyszerű elektronikus levél formájában.